Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Lorem ipsum

Maradj középen!


Ebben az írásban a középút tanát vizsgálom meg a saját felfogásom alapján és teszek kísérletet a magyarázatára akképpen, ahogyan én látom. Továbbá kidolgoztam egy gyakorlatot, ami segítségére lehet azoknak, akik szeretnék sarokba állítani az Egójukat és kontroll alatt tartani az elméjüket. Íme:

A Gautama Siddhárta herceg nagyon gazdag családba született és 29 éves koráig szinte minden vágya teljesült, de az apja egyetlen dolgot nem akart engedni neki. Nevezetesen azt, hogy elhagyja a fényűző palotát. Nem akarta, hogy a fia szembesüljön a szegénységgel, a betegségekkel és a halállal. Egy alkalommal mégis kijutott a palotából és megtapasztalta, hogy ezek valóban létező dolgok, mert aki megszületik az meg is hal...még a gazdagok is. Innentől, az élete új irányt vett és eldöntötte, hogy megkeresi a megoldást arra, hogy miként lehet megszabadulni a születés és a halál körforgásából. Ettől a pillanattól fogva Siddhárta hercegből Gautama remete lett. Azt gondolta, hogy aszkétaként sikerül majd felülkerekednie a testi kényszerein és az önsanyargatását addig fokozta, hogy majdnem belehalt. Csontsoványan levergődött egy folyó partjára és ott hallotta, ahogy egy zenész oktatja a tanítványát. „Ha túl feszesre húzod a húrt, akkor elpattan. Ha viszont nem feszíted meg, akkor nem fog szólni.” Ekkor értette meg a „Középút” tanítását miszerint a szélsőségek nem vezetnek el a megszabaduláshoz. A helyes út középen van. Ez az igazság!

Sokan ismerik a „Középút” filozófiáját, de nem sokan jutottak el a teljes felismeréséhez és a teljes bizonyosságához. Komoly tanítás ez, amit érdemes alaposan körbejárni, kibontani és beilleszteni helyes megértéssel a buddhista alaptanítások közé mivel kevés magyarázat fejti ki alaposan, pontos megértést adva. Pedig a „Középút” megértése és alkalmazása képes felszámolni az elme befolyását és kinullázni az Egót. Rendben, de hogyan?

Ami középen van az egyensúlyban van, ami nincs középen az kibillent. Itt persze emelkedjünk el a konyhai asztalra tett sótartó szintjéről egy kicsit magasabb szférákba, mert a sótartónak tök mindegy, hogy hol van most éppen. Ha nincs az asztal közepén, akkor majd odanyúlok érte, ahol van. Ne ragadjunk le a szoba közepénél, az ágy vagy a fal közepénél. Nem erről a középről van szó. A figyelemről van szó. A figyelem egyensúlyáról. Arról, hogy képes vagyok-e a figyelmemet középen tartani.

Az egész létezésem arról szól, hogy a működőképes érzékszerveimmel érzékelek, észlelek majd az észlelésem hatására létrejön egy késztetésem, amit tudatosítok és megteszek. Ez világos, ugye? Na, még egyszer. Szóval, az egész létezésem arról szól, hogy a működőképes érzékszerveimmel érzékelek, észlelek majd az észlelésem hatására létrejön egy késztetés bennem, amit tudatosítok és megteszek.  Ezt csinálom megállás nélkül. Ezt nevezem Élet-nek és ehhez még azonosítok is valakit, aki mind ezeket végrehajtja: magamat, azaz az ÉN-t. (Na, ez itt már egy alapvető hiba, de ezt ugorjuk át, mert most nem ez a lényeg.) Szóval, észlelek és ez az észlelés késztet valamire, amit megteszek. Észlelés-késztetés-észlelés-késztetés-észlelés-késztetés a halálig. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen a testem működik, az érzékszerveim alkalmasak az érzékelésre és az észlelés is rendben megtörténik. A probléma a késztetésnél van. Miért is? Az észlelés alkalmával az elme azonnal elvágtázik a múltba és ott rögtön keres valamit, amivel össze tudja hasonlítani a jelenlegi észlelést. Vagy, ha már korábban is észlelt olyat, ami most felbukkant, akkor az elme gyorsan megkeresi a már ismert észleléshez rendelt címkét és felhozza. Tehát: Sétálok az utcán és jön velem szemben egy kutya. Meglátom, érzékelem aztán észlelem: Ott egy kutya. Ebben a pillanatban az elme odaugrik a „kutya” címkéhez és máris elkezdi felhozni az összes korábbi tapasztalást, ami a kutyákhoz tartozik. Ha ezek rosszak vagy kellemetlenek, akkor biztos, hogy a kutya elkerülésére fogok törekedni. Feljön egy régi, rossz emlék a múltból, amit aztán ki is vetítek a jövőbe. Az elme elment a nem létező múltba és amit ott talált azzal elszaladt a szintén nem létező jövőbe egy kis stresszhormon generálásának okán. „Hű most mi lesz, ott egy kutya!” Elmozdult középről. Ha kellemes tapasztalatokkal tér vissza az elme a nem létező múltból, akkor lehet, hogy oda megyek a kutyához és meg is simogatom, de semmiképpen sem leszek vele ellenséges. Az történt, hogy amikor észleltem a számomra teljesen ismeretlen kutyát azonnal megítéltem az elmémben tárolt és a „kutya” címkéhez tartozó adatok alapján, majd az észlelésemet követő késztetésem is ennek tükrében fog megnyilvánulni. Észlelés-ítélet-késztetés. Abban a pillanatban, amikor megszületik az ítélet már ki is billentem középről. Nem a ténnyel voltam elfoglalva. Nem maradtam magában a tényben, hogy ott van egy ismeretlen, akármilyen kutya, amiről nem tudok semmit, hanem véleményt alakítottam ki előre az ismeretlen kutyáról és megformáztam egy hozzáállást az elmémben tárolt információknak megfelelően, azaz „én tudom, hogy milyenek a kutyák és azt is tudom, hogy mit fognak csinálni”. Aztán ha mégsem a forgatókönyv alapján peregnek le az események, akkor meg összezavarodva pislogok, hogy: „Most ez mi? Ennek nem így kellet volna történnie, mert én nem így gondoltam ki...előre.” Persze a kutya helyére írhattam volna embert is hiszen ahogy meglátok valakit, azonnal születik egy ítélet a fenti metódus alapján és a késztetésem vele szemben annak alapján történik, ahogy az ítélet megfogalmazódott bennem. Előre, ismeretlenül. De lehetett volna ez egy esemény, amit szintén megítélek az elmémben lévő tapasztalataim alapján. Mindezek csak azért történnek, mert nem maradok középen, nem maradok a tényben. Az elme elmozdul középről, kibillen és máris véleményre és ítélkezésre késztet.

Képzelj el egy számegyenest. Középen a nulla, jobbra a pozitív oldal, balra pedig a negatív értékek. Amíg az elme a nullpontban van, addig minden csendes, nyugodt és békés. A derűs egykedvűség állapota van. Nincs ítélet, nincs vélemény, nincs hasonlítgatás. Egyensúly van. Majd megjelenik egy „csúnya”, egy „nem tetszik”, egy „ez rossz” vagy egy „szép”, egy „tetszik”, egy „de jó” ítélet. Ezek felbukkanásával az elme máris kibillent a nullpontból, a derűs egykedvűség állapotából. Az Ego azonnal beindul, mert ezekkel az ítéletekkel érzelmek is generálódnak, így az Ego azonnal nagyon jól vagy nagyon rosszul érezheti magát. Örülhet, bánkódhat, dühönghet vagy vágyakozhat. Mindegy, csak történjen valami, mert valami mindig történik és ő aztán majd reagál az eseményekre az ítéletek alapján. Ego-nak ez a kedvenc elfoglaltsága. Reagálni mindenre, megmagyarázni mindent, méricskélni, hasonlítgatni, felülkerekedni. Szebbnek, jobbnak, ügyesebbnek, okosabbnak lenni vagy ha ez nem sikerül akkor, dühöngeni, vádaskodni, hárítani, féltékenykedni, haragudni. Mi okozza mindezt? Az, hogy nem maradunk középen. Nem maradunk a tényben, hanem kommentárt fűzünk mindenhez. Nem maradunk az egyensúly állapotában. Az értékelés, elő- és végítélet nélküli állapotban. Fontos tudni, hogy minden ítélethez érzelem kapcsolódik. Ha jó, akkor vágy. Ha rossz, akkor harag. Alattomos gyilkos mind a kettő, mert szépen lassan elpusztítják a testet, ami szenvedéssel és fájdalommal jár és mindez csak azért, mert nem maradunk középen. Nem maradunk a tényben. Középen nincs szükség az elme véleményére. Nem kell címkét keresni és nem kell adatok és tapasztalatok után kutatni. Középen az elme leáll. Ebben az állapotban az Ego sem tud megnyilvánulni, mert nincs mivel dolgozni. Nincs mit hasonlítgatni, szeretni vagy utálni, így érzelmek sem merülnek fel. A két „Pusztító” munka nélkül marad, ami nem olyan nagy baj hiszen a testnek éppen elég kompenzálnia a helytelen táplálkozásból eredő problémákat, de ezt még tetézzük a harag és a vágy okozta rombolással is. Na, erre már végképp nincs szüksége szegénykének, de mivel szinte soha nem vagyunk „középen”, így biztosak lehetünk abban, hogy a két leginkább testromboló érzelem szisztematikus rongálás alá veszi a kedvenc testünket. Pontosan és szépen teszik a dolgukat a mi utasításunkra azaz saját magunkat tesszük tönkre és mindezt csak azért, mert nem tudunk középen maradni. Mert mindig meg kell dünnyögnünk mindent. Ha „JÓ” kibillentünk, ha „ROSSZ” kibillentünk, de az csak nekünk rossz vagy nekünk jó. Bennünk generál vágyat vagy haragot. A tény önmagában üres. Nem „JÓ” és nem „ROSSZ”. Egyszerűen csak van, mert nincsen jó meg rossz, csak „VAN” van. Ez a középút.

Az van, ami van. Ami nincs, az nincs. A középúton maradás a tiszta tudat felé vezető út egyik erőteljes gyakorlata. Segít megtartani az egyensúlyt. Ha sikerül középen maradni, akkor tartósan fenntartható a vágy és tagadás mentes állapot. Középen maradva békén hagynak minket a testünket rongáló gondolatok, így aztán semmi mást nem kell csinálni csak benne kell maradni a tényben. Be kell tudnunk azonosítani egy helyzetben, hogy mi a tény. Például: Fel kell kelnem reggel, mert mennem kell dolgozni. Ezek tények. De utálok reggel felkelni meg egyébként a munkámat is utálom. Ezek is tények. De fel kell kelnem, mert dolgoznom kell, mert a csekkek, a hitel, mert ez van a közelben, anyám is ezt mondta, apám is utálta a munkáját mégis csinálta, el is vitte a daganat, én is kibírom, de gyomorgörccsel megyek, mennem kell, nincs életem...stb. Ezek már nem tények. Ezek kommentárok, olyan tartalmak, amelyek meg vannak töltve érzelmekkel. A tudatom igazsága az, hogy ez nem az a munka, amit szívesen csinálok. De mégis csinálom és ezzel létrehozok egy kettősséget a tudatomban, ami szépen, lassan megbetegít, mert düh van bennem, harag van bennem, folyamatos feszültség van bennem. Belebetegszem, mert kibillentem a tényből. Mi a tény? Az, hogy rossz nekem. Ha rossz nekem, akkor ne csináljam. De akkor mit csináljak? Hagyd abba! Persze, könnyű azt mondani. Úgyse érti meg senki, hogy milyen helyzetben vagyok...Dehogynem. Olyan helyzetben vagy, amilyet csináltál magadnak. Minden, ami körülvesz az a te korábbi, szándékos és tudatos cselekedeteidnek a következménye. Te raktad össze, te tartod fent és te tudod megváltoztatni. Ha rossz, akkor változtass. Ha jó, akkor tartsd meg.

A középen maradás olyan, mint egy folyamatosan végzett éber meditáció. Bárki képes rá, mindenféle előképzettség nélkül. Egyszerűen csak teszed a mindennapos dolgaidat azaz élsz és e közben figyeled magad, hogy mikor szakadsz el egy éppen felmerülő ténytől. Felismered, hogy mikor kezded el „megmagyarázni” a tényt, mikor kezdesz el „hárítani”, mikor kezded el hozzáfűzni a tényhez a kommentárjaidat és amikor észreveszed, hogy már teljesen elszakadtál a ténytől és totál kibillent állapotban vagy, akkor szépen visszakanyarodsz a tényhez és újra ránézel. Kommentár nélkül. Pédául: Indulsz dolgozni és elered az eső. Nem kezdesz el pattogni, hogy ne már, elázok, utálom, mi lesz a frizurámmal, beázik a cipőm, pont velem történik pont ma, hanem Jó, rendben. Viszek esernyőt.  Tény, hogy esik az eső és tény, hogy kell az ernyő. Ennyi, nincsen benne több. Lekésed a buszod. Tény, hogy lekéstem a buszt, ez van. Megvárom a következőt, vagy hívok taxit vagy elindulok gyalog, de nem szidom a sofőrt, mert előbb indult el, meg a sok béna előttem a boltban, akik miatt lekéstem a buszt, meg pirosat kaptam a zebránál és azért...stb. NEM, LEKÉSTED  A BUSZT. Ennyi, nincsen benne több. Aztán hogy innen hogyan tovább az már más lapra tartozik. Vedd észre, hogy mikor szakadsz el a ténytől és térj vissza hozzá. Ez a gyakorlat.

Számtalan példát lehetne még felsorolni és a végtelenségig lehetne cifrázni, de száz szónak is egy a vége: Maradj középen, maradj a tényben és olyan döntéseket hozz, amitől jól érzed magad. Te érezd jól magad. Ne más, hanem Te. Ne engedj az elme címkéinek és az Ego hisztijének, hanem maradj a tényben. Másrészről, a gyakori középen maradás mellékhatásaként masszív elégedettség érzések léphetnek fel. A középen létezés esetenként olyan felismeréseket okozhat, amelyek az életminőség tartós javulását eredményezhetik. Felléphetnek hosszan tartó egészséges, örömteli és boldog időszakok, amelyek makacsul tartják magukat. Szövődményként megtisztulhatunk a tudati szennyeződéseinktől. Esetenként előfordulhatnak eufórikus érzetek, amelyek tartós fennállása heveny megvilágosodás közeli állapotokat eredményezhet. Ha ilyeneket tapasztalsz, akkor semmi esetre se kérdezd meg a kezelő orvosodat vagy gyógyszerészedet, mert biztosan lesz náluk valamilyen gyógyszer ezek ellen az állapotok ellen.

Szóval, maradj középen.


​SJ. 2017.